Page 224 - Megan Poore – Hogyan használjuk a közösségi médiát az oktatásban?

222 Hogyan használjuk a közösségi médiát az oktatásban? arra, hogy egy biodiverzitás-akciócsoport aktív tagja legyen, és találkozót szervez- zen egy parlamenti képviselővel arról, hogy milyen túlkapásokat követtek el a vá- rosok a természeti környezettel szemben. Mindkét diák digitális technológiát hasz- nál (hardvert és együttműködő közösségimédia-eszközöket és technológiát), de úgy, hogy az életlehetőségeiket egészen másként befolyásolja. Inkább arról van szó, hogy képesek vagyunk-e értelmes módon részt venni a társadalmi – és társas – kapcsolatokban, mint arról, hogy van-e hozzáférésünk hardvereszközökhöz. Van azonban ennek az összetett témának még egy eleme, amelyet fgyelembe kell vennünk; ez pedig a digitális technológiákhoz való elmé- leti és gyakorlati hozzáférés közötti eltérés, amint azt Grant (2007, 1–2.) tárgyalja. Elméleti elérhetőség kontra tényleges hozzáférés Az „elméleti” elérhetőség azt jelenti, hogy a diák hozzáfér olyan technológiákhoz, amelyek rendelkezésére állnak vagy ideális körülmények között rendelkezésére állnának. Például a diák családjának van otthoni asztali gépe, vagyis a diák elmé- letileg hozzáfér ahhoz. Ám a diák „tényleges” hozzáférése arra az időre korláto- zódhat, amikor más nem használja a számítógépet: előfordulhat, hogy az anyának van elsőbbsége, mert be kell fejeznie egy beszámolót a főnökének, vagy egy idő- sebb testvérének van szüksége a gépre, mert egyetemistaként szemináriumi dolgo- zatot kell készítenie. Hasonlóképpen lehetséges, hogy egy diáknak elméleti számí- tógép-hozzáférése van a helyi könyvtárban vagy az iskola számítógéptermében, de a gyakorlati vagy hatékony hozzáférése a nyitvatartási időre korlátozódik, vagyis arra az időre, amikor be tud jutni a könyvtárba, vagy amikor a számítógéptermet nem foglalják le tanárok, amikor a nyilvános gépeket használni lehet, stb. Ám ezzel egyáltalán nem azt akarjuk mondani, hogy nincsenek társadalmunk- ban olyan csoportok, akiknek nincs hozzáférésük digitális technológiához, illetve az iskolai környezeten kívül nem jutnak működő digitális technológiához. (Néha az egyenleg „működő” eleme is kérdéses.) Az alacsony szocioökonómiai hátterű diákok ebbe a kategóriába tartozhatnak, különösen akkor, ha a család nem enged- heti meg magának anyagilag az internet-előfzetést; a vidéken, gyéren lakott terü- leteken élőknél az internetszolgáltatás akadozhat vagy egyáltalán nincs, illetve vannak olyan családok is, akik egyszerűen nem engedik a közösségi média és más online technológiák otthoni használatát. Nagyon fontos tudnunk, hogy bár manap- ság sok fatal mintha „mindig a neten lógna”, a helyzet esetleg nem olyan, ami- lyennek látszik. Összegzésül: A digitális szakadék kifejezést eredetileg főként a hardverhez és a támogató technológiákhoz való hozzáférésre értették. Manapság azonban a szaka- déknak másik „ága” nyílt; ez a digitális technológiák használatának képességét be- folyásolja, vagyis azt, hogy a felhasználónak megvan-e a szükséges tudása, kész- sége, kapcsolatrendszere és forrásai ahhoz, hogy részt tudjon venni az internetes