Page 227 - Megan Poore – Hogyan használjuk a közösségi médiát az oktatásban?

14. fejezet: A digitális szakadék és a digitális világban való jelenlét 225 az „integrálásra” fókuszál, de a szándékolt eredmény mindenhol azonos, azaz igyekeznek helyreállítani az egyensúlyt, és javítani a társadalmilag hátrányos helyzetben lévők helyzetét. Bár az integráció mögött bizonyosan jó szándék húzódik meg, a koncepció nem problémamentes; legfeltűnőbben azért nem, mert az „integrálás” eszménye az „in- tegráltakat” a politika passzív alanyának, nem pedig a társadalom aktív résztvevő- inek tekinti (Buckmaster és Thomas, 2009). Az integráció valóban tekinthető úgy, mint elvárás a domináns társadalmi diskurzusokba való beilleszkedést illetően, nem pedig úgy, mint a résztvevők joga arra, hogy kölcsönös érdeklődéssel fordul- janak egymás felé, szabad együttműködésben, párbeszédekkel, több érintkezési ponton. Ez utóbbiban – a szabad együttműködésen alapuló kölcsönös érdeklődés- ben, közös érdekben – látja John Dewey (2004 [1916]) az igazi demokráciát. Ahogy azt Democracy and Education című művében leírta. Ez hasonlít Buckmaster és Thomas „részvételelméletére” (2009), ahol a részvétel nem azt feltételezi, hogy az emberekkel kell tenni valamit (vagyis „integrálni” kell őket), hanem azt, hogy az embereknek eleve van valami értékes és fgyelemre érdemes tulajdonságuk, amivel részt vehetnek a társadalomban. Henry Jenkins (2006) is a „részvétel” szószólója, különösen a fatalokkal és a fatalok digitális közösségi média használatával kapcsolatban. Nagy hatású „Confronting the Challenges of Participatory Culture: Media Education for the 21st Century” („Szembenézni a részvételi kultúra kihívásaival: médiaoktatás a 21. században”) című fehér könyvében Jenkins így írja le a részvételi kultúrát: „[O]lyan kultúra, amelyben viszonylag kevés az akadály a művészi önkifejezés és a civil aktivitás előtt; erős támogatást élvez az alkotás és az alkotások megosztása, illetve bizo- nyos típusú informális mentorálás is jelen van, vagyis a tapasztaltabbak átadják tudásukat a kezdőknek. A részvételi kultúrában a tagok meggyőződése, hogy részvételük számít, és valamiféle társadalmi kapcsolatot éreznek egymás irányában.” (Jenkins, 2006, 3.) Jenkins a digitális világban a részvételi kultúrát hét ismérvvel határozza meg (2006, 3.): tagság online közösségekben (közösségi hálózatok, fórumok); új digitá- lis tartalmak előállítása (képek, hangok önmagukban vagy vegyesen, stb.); közös problémamegoldás (Wikipédia, „puskák” és hasonló források révén); a média ala- kítása (például blogolással, a Twitteren, podcasttevékenységgel). Jenkins szerint, ha a fatalok részt vesznek ezekben a tevékenységekben, akkor a társas tanulás fo- lyamatában vesznek részt, olyan készségeket fejlesztenek, amelyekre szükségük van a modern munkahelyen, a kulturális önkifejezés különböző formáit asszimi- lálják, és „a polgárság eszméjét erősítik” (3. o.). Ezen elmélet alapján ezért a digitális részvétel alulról felfelé építkezik (nem fe- lülről diktált, mint az integráció), és mivel maguk a digitális média használói ge- nerálják, sokkal aktívabb jelenség, mint az integráció – mert bár a részvétel jog, polgári felelősséggel is jár. A részvétel itt azt jelenti, hogy minden lehetőséget