Page 208 - Megan Poore – Hogyan használjuk a közösségi médiát az oktatásban?

206 Hogyan használjuk a közösségi médiát az oktatásban? hogy diákjaink agya annak hatására, hogy másképpen nőttek fel, fzikailag meg- változott, eltér a miénktől” (Prensky, 2001a, 1., kiemelés betoldva). Prensky ezek után egy másik cikkben a (saját kifejezésével) „digitális bennszülöttek” agyszerke- zetének neuroplaszticitását vizsgálva rámutatott, hogy az idegrendszerkutatók fel- fedezték az agy csodálatos „áthuzalozódási” képességét, vagyis hogy felnőtt kor- ban is kialakulhatnak új idegpályák. Prensky szerint ez az alakíthatóság azt jelenti, hogy a digitális bennszülöttek olyan kognitív struktúrákat hoznak létre, amelyek inkább a gyors, párhuzamos információfeldolgozást támogatják a szekvenciális in- formációfeldolgozás helyett a „sorozatos tapasztalataik miatt” (Prensky, 2001b, 4.). Mindkét cikk nagy vitát gerjesztett oktatási körökben; ez a vita a mai napig tart. Egyrészt voltak tanárok, akik ösztönösen „tudták”, hogy diákjaik mások, mint tanítványaik előző generációi. Ők érezték, hogy ebben van igazság, és meg- értették Prensky érveit. Másrészt voltat azok, akik kritikával illették Prenskyt, mondván: biológiai és technológiai determinista (például Kennedy et al., 2006; Oliver, 2011) (bár tisztázni kell, hogy – noha néhányan így próbálták beállítani – Prensky egyáltalán nem állította azt, hogy valamiféle spontán evolúciós változás állt volna be azoknak az agyszerkezetében, akik egy bizonyos dátum után szü- lettek). A vitáktól függetlenül nagyon elővigyázatosnak kell lennünk azzal, amit Eric Hoover (2009) „generációs gondolkodásnak” nevez; szerinte ez két mögöttes felté- telezést jelez: (1) egy bizonyos dátum után született emberek „alapvetően külön- böznek” más korcsoportoktól, és (2) „ezek az emberek nagyban hasonlítanak egy- máshoz” (Hoover, 2009, online). Hoover megjegyzi továbbá, hogy a millenniumi (vagy „digitális bennszülött”) címkét csak a jómódú családba született, jó életkilá- tásokkal rendelkező fehér kamaszokra értették, a „szegényekre és feketékre” nem. További probléma az is, hogy nincs megegyezés az „induló dátum” tekintetében, vagyis nincs határpont, hogy mikortól indul az a korosztály, amelyet többek között „netgenerációnak”, „iGenerációnak” vagy „Google-generációnak” neveznek. E fgyelmeztetéseket fgyelembe véve azonban nemigen lehet vitás, hogy a szo- cializációnak és a környezetnek nagy hatása van arra, hogy az egyén hogyan gon- dolkodik, hogyan tart kapcsolatot, hogyan kommunikál másokkal, és milyen a vi- lágszemlélete. Ez az egyszerű kulturális tény arra késztet minket, tanárokat, hogy reagáljunk azokra a technikai-társadalmi körülményekre, amelyeket diákjaink ta- pasztalnak, ugyanakkor ismerjük fel, hogy (1) nem minden diák nő fel úgy, hogy a kisujjában van a digitális technológia, (2) nincs olyan, hogy „veleszületett”, egyet- len embercsoportban sem, (3) a digitális technológia nyújtotta minden lehetőséget ki kell aknáznunk, és fel kell használnunk a tanítás, tanulás folyamatában. Mit mondhatunk tehát arról a technika- és társadalomtörténeti pillanatról, amelyben történetesen élünk? Milyen változásokat követel mindez a tanításhoz és tanuláshoz való viszonyunkban? A következő részben az „új tanulás” fényében vizsgáljuk ezeket a kérdéseket. Az „új tanulás” az oktatás ipari modellje helyett a személyre szabottabb, digitális tanulásra helyezi a hangsúlyt.